ARCHÍVUM / újdonságok

ERRE A HUAWEI ÚJDONSÁGRA MINDENKI NAGYON VÁR

Novembertől Magyarországon is elérhető lesz a TalkBand B3, a Huawei idén áprilisban bemutatott okoskarkötője. A megújult dizájnnal, kivehető Bluetooth headsettel, valamint az elődeinél jobb hívásminőséggel és okosabb aktivitás- és alvásfigyelési funkciókkal felszerelt TalkBand B3 háromféle szíjjal - műanyag, bőr és fém – kerül a hazai boltokba.

JÖN A DIGITÁLIS DOLGOZAT ÍRÁS

Bizonyos tantárgyakból már digitálisan történhet 2019-ben az írásbeli érettségi vizsga, emellett a diákok a dolgozatokat is így írják majd az iskolákban - mondta a Magyar Időknek a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos.

KIÁLLÍTÁS A 21. SZÁZAD TECHNOLÓGIAI ÚJDONSÁGAIRÓL

Városi játékokkal, kiállítással, filmvetítéssel, előadásokkal és gyerekprogrammal várja a 21. század technológiai újdonságai iránt érdeklődő közönséget október 21. és 27. között a Reality Research Festival Budapesten.

MAGYARORSZÁGI KÖZPONTOT NYIT A THYSSENKRUPP

A ThyssenKrupp globális központtá minősíti budapesti kutatás-fejlesztési központját, minderről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter számolt be csütörtökön, a német ipari konszern vezetőivel Essenben folytatott megbeszélése után. A vállalat fő együttműködő partnerként és helyszínként tekint Magyarországra a digitális iparra való átállásban, és budapesti globális kutatás-fejlesztési központjából irányítja majd az önvezető autók kormányszerkezeteinek kifejlesztését célzó tevékenységét.

FELHŐ ALAPÚ SZOLGÁLTATÁS AZ AUTÓKBAN? ELJÖTT AZ IDŐ! - 2. RÉSZ

Két évtizeddel ezelőtt a kommunikáció és a mobilitás – két alapvető emberi szükséglet – állt hajtóerőként az első fejlett autós, számítógép által vezérelt irányítástechnikai rendszerek kifejlesztése mögött. 1996-ban az első GM OnStar telematikai modul legördült a Motorola Autóipari Csoport gyártósorairól, melyet később a Continental vásárolt fel. A vállalat azóta folyamatosan dolgozik a járművek globális szintű kapcsolódásának továbbfejlesztésén.

Cikksorozatunk második része következik:

FELHŐ ALAPÚ SZOLGÁLTATÁS AZ AUTÓKBAN? ELJÖTT AZ IDŐ! - 1. RÉSZ

Két évtizeddel ezelőtt a kommunikáció és a mobilitás – két alapvető emberi szükséglet – állt hajtóerőként az első fejlett autós, számítógép által vezérelt irányítástechnikai rendszerek kifejlesztése mögött. 1996-ban az első GM OnStar telematikai modul legördült a Motorola Autóipari Csoport gyártósorairól, melyet később a Continental vásárolt fel. A vállalat azóta folyamatosan dolgozik a járművek globális szintű kapcsolódásának továbbfejlesztésén.

LEGFRISSEBB HÍREINK

Várakozások feletti a Magyar Telekom nyeresége és bevétele

A Magyar Telekom konszolidált adózott eredménye éves...

Bővebben

KSH: fellendült a távközlés az idei első negyedévben

Az idei első negyedévben mind a mobil-, mind a vezetékes...

Bővebben

Az első negyedévben nőttek a globális okostelefon értékesítések

A tavalyi nagy visszaesés után az idei első negyedévben több...

Bővebben