ARCHÍVUM / telekommunikáció

EURÓPAI BIZOTTSÁG: AZ APPLE PIACI HELYZETÉVEL VISSZAÉLVE TORZÍTJA A VERSENYT A ZENEI SZOLGÁLTATÁSOK PIACÁN

Az Európai Bizottság állasfoglalása szerint az Apple amerikai informatikai óriáscég visszaélt piaci helyzetével, ami torzítja a versenyt a zenei szolgáltatások piacán - közölte Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős biztos.

SZIJJÁRTÓ: AZ ERICSSON BŐVÍTI KUTATÁS-FEJLESZTÉSI KÖZPONTJÁT

Az Ericsson Magyarország 3 milliárd forintból bővíti budapesti kutatás-fejlesztési (k+f) központját, ezzel 200 új munkahelyet teremt. A kormány 600 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a fejlesztéshez - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

JELENTŐSEN LASSULT A HUAWEI NYERESÉGÉNEK ÉS FORGALMÁNAK NÖVEKEDÉSE 2020-BAN

Jelentősen lassult a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat nyereségének és forgalmának növekedése 2020-ban, miután az okostelefonok üzletága megsínylette a Huawei ellene elrendelt amerikai szankciókat - derült ki a vállalat Sencsenben tartott, videolinken keresztül az interneten is közvetített éves mérlegbeszámolóján.

3,3 MILLIÁRD FORINTOS FEJLESZTÉSBE KEZD A SIEMENS MOBILITY BUDAPESTEN

Állami támogatással 3,3 milliárd forintos fejlesztésbe kezd Budapesten a Siemens Mobility - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

MICROSOFT: VILÁGSZERTE 30 MILLIÓAN FEJLESZTETTÉK DIGITÁLIS TUDÁSUKAT AZ INGYENES KURZUSOKON

A világ 250 országában elérte a 30 milliót azok száma, akik a Microsoft és a LinkedIn segítségével tettek szert az elhelyezkedésüket segítő digitális tudásra, Magyarországon több mint 43 ezren képezték tovább magukat az ingyenes kurzusokon - közölte a Microsoft.

A 4IG MEGVÁSÁROLHATJA A DIGI MAGYARORSZÁGI VÁLLALATCSOPORTJÁT

Előzetes megállapodást kötött a 4iG Nyrt. a román RCS & RDS konzorcium tulajdonában lévő DIGI Csoport magyar érdekeltségeinek a megvásárlásáról - közölte a 4iG.

LEGFRISSEBB HÍREINK

Várakozások feletti a Magyar Telekom nyeresége és bevétele

A Magyar Telekom konszolidált adózott eredménye éves...

Bővebben

KSH: fellendült a távközlés az idei első negyedévben

Az idei első negyedévben mind a mobil-, mind a vezetékes...

Bővebben

Az első negyedévben nőttek a globális okostelefon értékesítések

A tavalyi nagy visszaesés után az idei első negyedévben több...

Bővebben