Frissen végzett kertészmérnökként, miért vágott bele a szoftverfejlesztői képzésbe?

Már régóta érdekelt a programozás hobbi szinten, így miután idén januárban lediplomáztam, elkezdtem szoftverfejlesztői képzéseket keresni. A [r]eaktorlabs feltételei és tantervének tematikája kifejezetten tetszettek és egy intelligencia, egy pszichológiai teszt, valamint egy személyes interjú után értesítettek, hogy felvettek a támogatott kurzusra. Célom egyelőre, hogy jobban megismerjem a különböző programnyelveket, és a későbbiekben magam is írhassak a kertészmérnöki területhez kapcsolódó programokat.

Mit tapasztalt a kurzussal kapcsolatban, milyen kihívásokkal kell szembenézniük egy ilyen tanfolyamra jelentkezőknek?

A hét minden napján 8 órás oktatáson veszünk részt, amely során az elméleti tananyagot rögtön a gyakorlatba is átültetjük. Ez így nagy előnyt jelent, hiszen a gyakorlás megkönnyíti a tanulást, illetve a tanultak elmélyítését, ráadásul az oktatók az összes fejlesztői területbe bevezetnek minket. Minden nap új kihívás elé állít minket, és ahogy haladunk előre a képzéssel, úgy válnak a feladatok egyre komplexebbé, így nincs időnk unatkozni. Érdekes látni, hogy egy adott problémára rengeteg különböző megoldás létezik, amihez szinte minden hallgató más-más irányból közelít. Nagy öröm, ha sikerül egy feladatot megoldani, vagy egy felmerülő kérdésre helyesen válaszolni.

Milyen légkörben folyik az oktatás, és az eddigiek alapján kiknek javaslod a képzést?

A csoportban összesen 12-en vagyunk, így jó hangulatban és hatékonyan tudunk együtt tanulni, és segítjük egymást is. A kurzust mindenkinek ajánlom, aki egy kicsit is érdeklődik a programozás iránt, illetve aki szakmát szeretne váltani, annak is ideális választás lehet, ha ebbe az irányba indul el. Mindegy, hogy az illető milyen területen tanult és/vagy dolgozott korábban. Akiben megvan az elszántság és az érdeklődés, az rengeteget fejlődhet és tanulhat ez alatt a 18 hét alatt.

(Forrás:telekomesit.hu)