Az ELTE tájékoztatása szerint az Erasmus+ applikáció első verziója három év elteltével átdolgozásra szorult, erre a feladatra az Európai Bizottság Ifjúságért, Oktatásért és Erasmus+-ért felelős egysége 2019-ben írt ki pályázatot.
Az ELTE konzorciumban pályázott és nyert, a csoport tagjai a European University Foundation (EUF, az eredeti app fejlesztője), az ESN (Erasmus Students Network), továbbá informatikai alvállalkozók voltak.
Az applikációnak asztali verziója is készül, amely központi szerepet játszik majd a European Student Card Initiative nevű kezdeményezésben. Az Erasmus+ mobilalkalmazáson keresztül online egyablakos ügyintézést fejlesztenek ki a hallgatók számára, amivel azok kezelhetik a mobilitási időszakkal összefogó valamennyi adminisztratív teendőt, a tartózkodásuk előtt, alatt és után.
Ezen az egyedüli belépési ponton keresztül a hallgatók könnyedén megtalálhatják a sikeres mobilitási tapasztalatokhoz szükséges információkat, hozzáférhetnek egyetemi szolgáltatásokhoz, lehetőségekhez a fogadó intézmény campusán és annak környékén.

 

(Forrás:telekomesit.hu, mti/Fotó:pixabay, mti)