A portfolio.hu által készített elemzői konszenzus 11,5 milliárd forint nettó eredményt és 148,8 milliárd forint bevételt jelzett előre.

A konszolidált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült jelentés szerint az EBITDA (kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti) eredmény 10 százalékkal javult, 53,8 milliárd forint lett a harmadik negyedévben.

Az egy részvényre jutó nyereség 11,95 forint az egy évvel korábbi 8,96 forinttal szemben.

A Telekom az idei árbevétel várakozását 595 milliárd forintra emelte a korábban várt 580-590 milliárdról, valamint 193 milliárd forint körüli EBITDA-eredményre számít a korábban várt 187-191 milliárd helyett.

Az év első kilenc hónapjában 443,8 milliárd forint árbevételt és 153,2 milliárd forint EBITDA-t ért el a vállalat, a bevétel 6,3 százalékkal alacsonyabb a tavalyi első három negyedévinél, míg az EBITDA 6,7 százalékkal meghaladja a bázisidőszakit. A nettó eredmény tavalyhoz képest 41,7 százalékkal 34,5 milliárd forintra emelkedett az idén szeptember végéig.

Christopher Mattheisen vezérigazgató a jelentéshez fűzött kommentárjában azzal indokolta a célkitűzések javítását, hogy a Digi várhatóan nem lép be a mobil piacra 2016-ban, a vásárlóerő pedig tovább növekszik, emellett az árbevételhez továbbra is hozzájárulnak a lakossági áram szolgáltatásból származó bevételek, mivel erről a piacról 2017 márciusáig nem tervez kilépni a Telekom.

A 2016. évi beruházási vállalását (Capex) megerősítette a társaság, e szerint a tavalyi 109,8 milliárd forintnál mintegy 10 százalékkal kevesebb összeget szán erre (spektrum akvizícióra fordított összegek és éves frekvencia díj aktiválása nélkül).

Az alaptevékenységből származó bevételek 1,2 százalékkal emelkedtek a harmadik negyedévben. Ezen belül a mobil bevételek 4,5 százalékkal 82,7 milliárd forintra nőttek, a vezetékes bevételek viszont 3,7 százalékkal 50,8 milliárd forintra csökkentek.

A rendszerintegráció és információtechnológiai (RI/IT) bevételek 6,2 százalékkal 15,7 milliárd forintra csökkentek 2015 harmadik negyedévéhez képest. Az energiaszolgáltatásból származó bevételek 1,5 milliárd forintra csökkentek a tavalyi harmadik negyedévi 9,4 milliárd forintról, aminek oka a gázpiacról történt kivonulás.

A szabad cash flow 29,8 milliárd forintra nőtt a harmadik negyedév végére az egy évvel korábbi 16,9 milliárdról.

A társaság nettó eladósodottsági mutatója 41,6 százalékra csökkent szeptember végére a 2015. decemberi 42,9 százalékról.

A Telekom részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A papír 486 forinton zárta a szerdai kereskedést, árfolyama nem változott az előző naphoz képest. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 490 forint, a legalacsonyabb 386 forint volt.

(MTI)