A tárcavezető kiemelte: komoly regionális verseny végén nyerték el a beruházást, amelyért nagy infrastrukturális fejlesztéseket vállaltak a térségben, valamint Göd csökkenti a koreai cég vállalati terheit. Hozzátette: erre azért volt szükség, mert az uniós szabályok miatt a főváros környékén készpénztámogatást nem adhat a kormány egy beruházáshoz.

Szijjártó Péter kifejtette: a gödi beruházással a világgazdaság megújulásának két folyamata találkozik. Egyrészt a tőke már nemcsak Nyugatról Keletre megy, hanem fordított irányba is, a sikeres távol-keleti vállalatok gyártókapacitásokat hoznak létre Európában. Másrészt az autóipar 21. századi fejlődése a digitalizációról, az elektromos meghajtás elterjedéséről szól - magyarázta.

Mint mondta, most a világ egyik legjelentősebb vállalata hajt végre beruházást Magyarországon, a Samsungnak világszerte félmillió alkalmazottja van, és tavaly 300 milliárd dollár volt az árbevétele.

A miniszter úgy vélte, a beruházással Magyarország még inkább a legfontosabb autógyártók látókörébe kerül.
Megjegyezte: a koreai és magyar befektetési ügynökség, valamint a Samsung közös programot indított a magyar kis- és közepes vállalatok beszállítói kapacitásának növelésére, ebben 11 cég magas besorolást kapott, héttel pedig még folynak a tárgyalások.

Csang Sze-ung, a Samsung SDI elnöke arról beszélt, hogy 2018-ra tervezik elérni a teljes gyártókapacitást, amikor 50 ezer elektromos vezérlésű gépjárművet szolgálnak majd ki.

TELEKOMESIT.HU/MTI/PIXABAY.COM