Az Oracle a Coleman Parkes piackutató céggel közösen végezte el a felmérést. A vizsgálat megállapította, hogy az új technológiában rejlő üzleti lehetőségek kiaknázását leginkább az akadályozza, hogy az informatikai beruházásokról és az informatikai feladatok finanszírozásáról hozott döntéseket egy korábbi technológiai bázison kialakult vállalati kultúra determinálja. Az előrelépéshez tehát elsősorban kultúraváltásra lenne szükség a vállalatok döntéshozatali folyamatában.

Az egyik gond, amelyre a felmérés rávilágított például az, hogy az informatikai kiadásoknak jellemzően több mint hatvan százaléka felett nem is a vállalatok informatikai osztályai, hanem adott üzleti egységei döntenek, ez pedig megnehezíti az előfizetéses felhőszolgáltatások igénybe vételét.

A válaszadók több mint egyharmada szerint az informatikai osztály tudta nélkül az informatikai kiadásokról hozott döntések egyenesen akadályozzák a vállalatokat üzleti céljaik elérésében és 95 százalékuk szerint még túlzottan bonyolulttá is teszik a cégek informatikai rendszerét, gyengítik annak felügyeletét és fokozzák a biztonsági kockázatoknak való kitettségét.

Komoly problémát jelent az is, hogy az informatikai beruházásokról készülő tervekben nem tudják finanszírozási forrásként szerepeltetni a felhőszolgáltatásoknak és más innovatív projekteknek köszönhetően potenciálisan jelentkező többletbevételt.

A felmérésben megkérdezettek egyharmada szerint maga az alkalmazott IT-finanszírozási modell jelenti az átállás legfőbb akadályát. Ugyanennyien gondolják úgy, hogy a vállalati kultúra lehetetleníti el a felhő-technológia adaptálását. A megkérdezettek 72 százaléka szerint az informatikai fejlesztésekhez egy új "felhő finanszírozási modellt" kell meghonosítani a vállalatok informatikai döntéshozatali folyamatában, ami 70 százalékuk szerint egyébként még a működési költségek csökkentéséhez is hozzá tud járulni.

(Forrás:telekomesit.hu, mti/Fotó:tumblr)