Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapján megjelent beszámoló szerint az Orange Bank számlavezetési, hitelkártya és kamatozó betéti szolgáltatásokat kínál majd. 
A nagyközönség számára az idén júliustól elérhető szolgáltatásokat kizárólag az Orange Bank letölthető alkalmazásával lehet majd igénybe venni.

Az IDC szerint az okostelefonpiac telítetté válásával és a készülékek széleskörű használatának az elterjedésével elérkezett a kizárólag mobil eszközökön elérhető banki szolgáltatások bevezetésének az ideje. A Deloitte tanácsadó cég 2016-os Mobile Consumer Survey felmérésének megállapítása szerint Franciaországban a banki ügyfeleknek már így is 34 százaléka ellenőrzi számláját mobil eszközzel és 11 százaléka hajt végre pénzátutalásokat is.

Az Orange elsősorban a fiatal korosztály körében számít a mobil banki szolgáltatás elterjedésére. Az Arcep francia távközlési felügyelet adatai szerint pedig a 18-24 év közötti lakosság 95 százaléka használ okostelefont, szemben az ország teljes (12 év feletti) lakosságának 55 százalékával.

(Forrás:telekomesit.hu, mti/Fotó:twitter)