A társaság első körben a makói járásban kezdte meg a korszerűsítési munkálatokat, Óföldeák településen szeptember 21-én már át is adták a korszerű internethálózatot.

David Blunck, az Invitel-csoport vezérigazgatója a közleményben kifejti, hogy a fejlesztéssel elősegítik a hozzáférést a gyors internethez és a digitális, interaktív televízió szolgáltatáshoz azokon a területeken is, ahol korábban ez nem volt elérhető.
A közleményben emlékeztetnek, hogy az Invitel saját forrásból 2015 végére a szolgáltatási területén már közel hatszázezer fogyasztó számára tette elérhetővé a gyors és megbízható internetszolgáltatást, valamint a minőségi televíziózás alapjául szolgáló technológiát. A hálózatfejlesztés folytatódik a következő hónapokban is a SZIP és a saját fejlesztések keretében.

A digitális televíziós, internet- és telefonszolgáltatást, valamint üzleti infokommunikációs megoldásokat, ezen belül többek között adatközponti- és felhőszolgáltatásokat nyújtó nyújtó Invitel csoport az idén július 1-től átalakult. Ennek eredményeként létrejött az Invitech Megoldások Zrt., amely a vállalati és nagykereskedelmi ügyfeleket szolgálja ki, míg az Invitel Távközlési Zrt. a lakossági és kisvállalati üzletágat viszi tovább.

Az Invitel vállalati és nagykereskedelmi üzletágának tavalyi árbevétele több mint 20 milliárd forintot ért el, míg a lakossági és kisvállalati üzletág 25 milliárd forintot.

(Forrás:telekomesit.hu;mti/Fotó:hwsw.hu)