Ezzel saját irodával is bővült a Huawei szerviz szolgáltatása, amely már minden 30 ezer fő feletti településen elérhető – országszerte 117 postahivatalban adhatók le javításra a Huawei és Honor mobilkészülékek.

A Huawei ügyfélszolgálati központja Budapest belvárosában, a József körúton (cím: 1085 Budapest VIII, József Krt. 17) nyitja meg ajtaját a nagyközönség számára ünnepélyes keretek között is. A felhasználóknak itt a Huawei lehetőséget kínál szerviz szolgáltatások igénybe vételére, kérdéseikkel fordulhatnak az ügyfélszolgálat munkatársaihoz, illetve a Huawei viselhető okoseszközeit, a Talkband készülékeket és Huawei Watch okosórát is vásárolhatnak. A központban emellett kiegészítők – töltők, fóliák, tokok, külső akkumulátorok, bluetooth hangfalak és egyéb eszközök vásárlására is lehetőség lesz.

A Huawei sikeres Magyarországon is

„A tavalyi év a dinamikus növekedés és a sikerek éve volt a Huawei számára Magyarországon, most pedig megnyitottuk első ügyfélszolgálati irodánkat az országban, ami jelentős mérföldkő számunkra. A célunk, hogy mindenkinek elérhetővé tegyük ezeket a szerviz szolgáltatásokat, ezáltal egyszerűbbé és kényelmesebbé tegyük felhasználóink életét” - mondta el Stepan Endys, a Huawei fogyasztói üzletágának szerviz menedzsere.

Emellett a tavalyi évben újabb 67 postahely kapcsolódott be a Huawei szervizhálózatába, így már országszerte 117 postahivatalban adhatók le javításra a Huawei és Honor mobilkészülékek. A hálózat bővítésével minden 30 ezer fő feletti településen elérhetővé vált a Huawei Komfort Szerviz szolgáltatása, amelynek lényege, hogy az ügyfeleknek nem kell személyesen befáradniuk  a szervizbe, ha a készülékeiket szeretnék megjavíttatni. A javítandó eszközt egyszerűen és biztonságosan – a helyszínen elérhető kettős védőcsomagolásba helyezve – leadhatják azokon a postahelyeken, ahol Huawei átvevőpont működik. A szervizbe adott készülékeket a javítást követően – akár 5 munkanapon belül – az előzetesen megadott címre házhoz szállítják, vagy átvehetők az országszerte üzemelő 65 postai csomagautomatánál. A garanciális javítások esetében mind a készülékek feladása, mind a javítást követő házhozszállítás ingyenes. Az eszközök szállítását a posta és a Huawei szerződött szervizpartnere végzi.

A postai átvevőpontokon augusztus óta közel ezer készüléket adtak le, a visszajelzések alapján a Huawei ügyfelei elégedettek a szolgáltatással, és kifejezetten kényelmesnek találják, hogy a szervizelés érdekében csak egyszer kell befáradniuk a postára. Az átvevőpontok mostani jelentős bővítése mellett a Huawei a következő hónapokban további kényelmi megoldásokkal fejleszti tovább Komfort Szerviz szolgáltatását.

A legközelebbi Huawei átvevőpontokkal rendelkező postahivatalok listája elérhető a szerviz.huawei.hu weboldalon, illetve a HiCare alkalmazásban, valamint a 0680HUAWEI –es telefonszámon.

 

(Forrás:telekomesit.hu, digitalhungary.hu / Fotó: twitter)