Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott összegzés szerint a mintegy 7 ezer válaszból az olvasható ki, hogy az átlagos ügyfél ragaszkodik valamelyik ismertebb szolgáltatóhoz, 72 százalékuk számára fontos a kiválasztott szolgáltató ismertsége.

A teljes kínálati paletta a magyar távközlési piacon ezen a téren igen széles: a 10 ezer főnél nagyobb lélekszámú településeken átlagosan 20 szolgáltatóval szerződhet egy ügyfél. A legnagyobb választék a fix internetszolgáltatók körében van: a szóban forgó településeken átlagosan 13 cégnek van ilyen szolgáltatása. Míg a többi szolgáltatást (vezetékes hang, tv, mobiltelefon, illetve mobilnet) átlagosan 7-8 társaság nyújtja. E szolgáltatók közül a legnagyobb ügyfélkörrel a korábbi helyi távközlési hálózatokat üzemeltető, úgynevezett inkumbens szolgáltatók rendelkeznek. Sokszor az ő hálózatukat bérelve juttatja el szolgáltatásait a felhasználókhoz a többi társaság.

Alternatív ajánlatokra elsősorban az internet-szolgáltatásoknál (86 százalék) kíváncsiak az ügyfelek, de a TV (80 százalék) és mobiltelefon-szolgáltatás (79 százalék) iránt is érdeklődnek. A vezetékes telefon (41 százalék), illetve a mobilinternet-szolgáltatás (37 százalék) ugyanakkor jobbára kívül esik a figyelmükön - tájékoztat a közlemény.

A Telenet.hu néven futó összehasonlító oldalon jelenleg országosan több mint 50 távközlési szolgáltató ajánlatai hasonlíthatók össze.

(Forrás:kereskedelmiszektor.hu, mti/Fotó:twitter)