Deutsch Tamás kérdésre válaszolva hangsúlyozta: sok az ilyen eszközökkel jól felszerelt iskola, ugyanakkor sok olyan intézmény is van, ahol hiány van ezekből, de "ez a probléma az előttünk álló valamivel több mint három esztendőben meg fog oldódni".    Fontosnak nevezte a digitális alapismeretek terjesztését és az informatikus szakemberek képzését is. Hangsúlyozta: nem csupán az a cél, hogy a mainál többen jelentkezzenek ilyen szakokra, hanem az is, hogy az informatikai cégek ne csábítsák el tanulmányaik közben a diákokat, hanem fejezzék be tanulmányaikat és magasan képzett szakemberekké váljanak.

Deutsch szerint a digitalizáció olyan átfogó, minden ember életének szinte összes vonatkozását érintő folyamat, amely nem csupán az állam, hanem a gazdaság működését is átalakítja. Az alkalmazkodás sikere dönti majd el, hogy Európa és nemzetgazdaságai a folyamat nyertesei vagy vesztesei lesznek.

Deutsch Tamás arról is beszélt, hogy százezerszám keletkeznek olyan munkahelyek, amelyeket digitálisan jól képzett emberekkel lehet csak betölteni, de szükség van a kis- és középvállalkozások digitális fejlettségéneke erősítésére is. Ez az a terület, amelyen jelentős az elmaradásunk az európai átlagtól - mondta, hozzátéve, hogy egy már működő programmal mostanra már több ezer kkv-t sikerült elérni.

(Forrás:telekomesit.hu,mti/Fotó:pinterest)